Edzéseinken szeretettel várunk mindenkit, aki érdeklődik a hagyományos távol keleti harcművészetek iránt. Egyesületünk a Sosai Masutatsu Oyama mester által kialakított KYOKUSHINKAI KARATE stílust képviseli (full-kontakt). 

Klubvezetőink és tagjaink között komoly tudással és versenyzői múlttal rendelkező karatemesterek vannak, akik örömmel adják át tudásukat az érdeklődők számára. 

A "tudás átadása" kemény terheléssel járó edzéseken történik, ahol fegyelmezett, alakias rendben, erős testi és lelki terhelést kapnak a karatekak. 

A laikusokban gyakran az a homályos, torz kép él a karatéval kapcsolatban, hogy ott össze-vissza verik egymást az emberek. Ezt a képet szeretnénk tisztává és árnyalttá tenni. 

Az edzések során különféle jellegű (ügyességi, erőnléti, technikai, küzdő, stb.) gyakorlatokat kell végrehajtani amelyek más-más irányból pallérozzák a testet és az elmét. 

A gyakorlatok végrehajtása közben a karatekak leggyakrabban saját magukkal küzdenek, a saját korlátaikat próbálják áttörni: egy fekvőtámasszal többet kinyomni, egy centivel magasabban rugni, szebben, precízebben végrehajtani a technikát, stb. Emellett természetesen vannak egymás elleni, szabályozott körülmények között lebonyolított küzdelmek is. 

A Kyokushinkai Karate technikai és övvizsga rendszerét a stílusalapító mester úgy alakította ki, hogy a karatekaknak a jártasságuknak megfelelően, az előmenetelüktől függően fokozatosan kell egyre komolyabb követelményeknek megfelelni. (több erőnlét, bonyolultabb technikák, hosszabb / keményebb küzdelmek) Az edzések úgy vannak felépítve, hogy azok akik rendszeresen járnak és jól végzik az edzésmunkát, képesek megfelelni az elvárásoknak és tovább tudnak lépni a magasabb övfokozatok felé. 

A hagyományosan állásban végzett küzdelmek mellett, az edzéseken lehetőség van önvédelmi technikák elsajátítására, valamint eszközös harc (bo) gyakorlására is. 

Az edéseink iskolaidőben általában tornatermekben zajlanak, nyári időszakban pedig kültéren. 


Visszatérve a címben feltett költői kérdésre: az, hogy mit tudunk nyújtani az érdeklődő számára attól is függ, hogy ki, milyen megközelítésből teszi fel a kérdést. Tényszerűen az alábbi "szolgáltatásokat" tudjuk nyújtani:

  • Rendszeresen, élethosszig gyakorolható, elegendő kihívást tartogató test gyakorlási lehetőséget, amely az elmét is csiszolja
  • A fejlődést fokozatossá és mérhetővé tevő technikai rendszert
  • Versenyzési lehetőséget
  • Fegyelmet, udvariasságot
  • Önismeretet, magabiztosságot
  • Gyerekek számára: önállóságot, energialevezetési lehetőséget
  • Alakformálást: a lányok karcsúsodnak, a fiúk vállasodnak :-)
  • Mozgáskoordinációt, testkultúrát
  • Jó kondíciót (fitnessz-vellnessz), betegségekkel szembeni jobb ellenállóságot
  • Javított önvédelmi esélyeket
  • Baráti társaságot
  • Stabil szakmai szervezeti hátteret

Az előbbi lehetőségek sorrendjén biztos lehetne vitatkozni, mindenki megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő opciót. 


Amennyiben érdeklődik az általunk kínált lehetőségek iránt, kérjük vegye fel a kapcsolatot az elérhetőségeink menüpont alatt található kapcsolatfelvételi módok valamelyikével, és várjuk Önt is az edzéseinken.

 
Frissítve: 2011.05.12